Szokásomtól eltérően, most nem valamilyen horgászélményt, eseményt vagy tippet szeretnék Veletek megosztani, hanem az egyik kedvenc ételem receptjét. Igazából azért vetemedtem rá, hogy billentyűzetet ragadjak ezen ködös téli estén, mert hát sokan vagyunk úgy, hogy szinte mindenről a horgászat jut eszünkbe. Akik ismernek, azok tudják is, ha én golyó formát látok, az azonnal átalakul bojlivá. Igazság szerint, itt még az alapanyagok is beleillenének egy bojli receptbe, az elkészítése meg végképp “home made” bojli gyártásra hasonlít.

Érdekes módon én nem szeretem az édes túrógombócot, sőt semmilyen másfélét sem. Ezt az egyet megeszem, de ezt nagyon. Nem is hallottam róla, hogy valaki imigyen készítené el. De cáfoljatok meg a végén, írjon aki ismeri ezt az elkészítési módot.

Akkor nézzük, hogy készül és milyen módon kötődik ez a recept a bojli-gombócokhoz.

Hozzávalók: (4 személyre)

– 500 g túró
– 2 egész tojás
– 2 evőkanál étkezési búzadara
– 2 evőkanál liszt
– 1 csapott teáskanál só
– 75 dkg tejföl
– 50 gr vaj

Elkészítés:

A túrót villával kissé összetöröm. Az egész tojásokat, a lisztet, a grízt és a sót hozzáadom és jó alaposan összekeverem. Kissé ragacsos masszát kell kapnunk. Sajnos nem kell bele se lazac olaj, se májkivonat, de még eredeti Hait’s folyékony Robin Red sem. Sőt, még hallisztet se teszek bele, azt gondolván magamban, hogy elindulok egy jó szénhidrátos golyó irányába, de közben rájövök, hogy a túróban négyszer annyi fehérje van, mint szénhidrát.

Amíg ezen rágódom, fél óráig hagyom pihenni a masszát, hogy a száraz összetevők magukba szívják a nedvességet.

A hűtőből kivett túrós masszát nedves kézzel 24-28, de maximum 30 milliméteresre görgetem, attól függően mennyire vagyok éhes, vagy mennyire lebeg a szeme előtt egy jó balatoni behúzós peca emléke. Gondolkodtam már rajta, hogy előkapok egy 28-as rollert és seperc alatt legörgetem, csak nincs kedvem a kompresszorral bajlódni. Na jó, ez így azért nem igaz, pár perc és kész vannak a golyók kézzel is, pláne ha valamelyik horgásztárs besegít.

Közben egy mély fazékban bő vizet forralok 2 evőkanál sóval, a golyók kifőzéséhez.

Mialatt a víz felforr, egy serpenyőben, elkészítem a hozzávaló szószt. Először olíva olajat melegítek és hozzáteszem a vajat. Amikor a vaj már jó forró, hozzáöntöm azt sok-sok finom tejfölt, megsózom ízlés szerint és főzőcskés nyelven, lassú tűzön, folyamatos kevergetés mellett, szép csendesen összeforralom.

Aztán beleteszem a cuki golyókat a forró-lobogó vízbe.
Amikor a víz felszínére feljönnek és forogni kezdenek (ezt tudják, akik főztek már bojlit, hogy ez kb. 2,5-3,5 perc átmérőtől függően) el is készülnek. Kiszedem egy szűrőkanállal és azon melegében mehet is bele a forró tejföl-fürdőbe. Még egyszer összerottyantom és kész is vagyok, lehet tálalni.

Hús mentes, ám mégis laktató, akár a vízparton is gyorsan elkészítheted. Ha keményebbre készíted, a maradékból a hajszálra is rakhatsz fel egyet! Ha szelektálni akarsz, mehet dupla huszonnyolcba.Ha akarod, dippelheted is egy kis kapor kivonattal! Próbáljátok ki!

Jó étvágyat!

Makay Péter