Rólunk

Fishing World – PONTYHORGÁSZAT FELSŐFOKON

Sokak állítása szerint a horgászat csak sörözés, de ez csak egy legenda, mi tudjuk, hogy ez sokkal több ennél! Akár hobbivá, hivatássá vagy akár elkötelezettséggé is válhat. Te is azon emberek közé tartozol, akik ezt az elvet vallják? Akkor a FishingWorld a Te helyed is!

Áruházunk 2015-ben nyílt meg a vásárlók előtt, azzal az elképzeléssel, hogy üzletünkben, mind a vevők, mind az itt dolgozók családias hangulatban érezzék magukat. A kezdő horgásztól a haladóig, udvarias és segítőkész kiszolgálás mellett megtekintse, kipróbálja vagy megvegye  közös szenvedélyünk, rövidebb vagy hosszabb időre szánt kellékeit.

Mi nem valljuk magunkat fiatalosnak, mert már nem is vagyunk azok, nem vagyunk „vérprofik” és nem voltunk világbajnokok sem. Ami minket kiemel a nagy átlagból, az a több éves, sőt több évtizedes horgász-tapasztalatunk, mert szinte minden szabadidőnket a vízparton töltöttük és töltjük most is. Ismerjük és nagy részét használjuk is azoknak a termékeknek ami az üzletben megtalálható. Nyitottak vagyunk az újdonságokra, legyen szó csalikról, csalizási technikákról vagy horgászeszközökről. Ezeket az ismereteinket és tapasztalatainkat szíves át is adjuk az érdeklődő horgásztársainknak.

Webáruházunk 2018-ban kezdte meg működését, mely azóta töretlenül fejlődik és reméljük, egyre nagyobb népszerűségnek is örvend. Gyors és rugalmas ügyintézéssel, illetve vevőközpontú hozzáállással végezzük munkánkat.

A FishingWorld üzlet 300 nm színtiszta horgászat. Itt mindent megtalálsz, amit a bojlizáshoz, finomszerelékes horgászathoz, feederezéshez vagy akár a harcsázáshoz keresel. Mi akkor vagyunk sikeresek, ha a vásárlóink sikeresek a horgászatban!

Bemutatjuk azokat, akik segítenek Neked az üzletben:

Makay Péter

Megrögzött nagyponty-horgász, az üzlet mindenese, terelgetője. Nem tartozik azok közé, akik már a bölcsőben horgászbottal a kezükben aludtak el. Elég későn kezdett igazán horgászni, talán a húszas évei végén fertőződött meg, akkortól viszont nagyon. Eleinte mindegy milyen módszerrel, csak halat tudjon fogni. Mindegy volt, hogy match, feeder vagy klasszikus bordás kosárral. Aztán a Balaton partján, a 90-es évek vége felé kezdték bontogatni szárnyaikat az un. bojlis horgászok és attól kezdve nincs semmi, ami megállítaná a nagy pontyok becserkészésében. Megszállottan fűzi hajszálra a kicsi, a nagy, a kerek, a dumbell, a kocka, a főzött és az oldódó bojlikat. Kis túlzással, szinte mindent tud ezekről a „csodagolyókról”. Azért nem felejtett el finomabb módszerekkel sem horgászni, gyakran ragad a kezébe feeder vagy match botot is. Nagyon sok helyen horgászott már, de a kedvenc horgászhelyei a Balaton, a nagy bányatavak, az RSD, valamint a Duna. Ha teheti, szeret felfedezni számára ismeretlen helyeket is.

Tóth Szebasztián

Szenvedélyes műlegyes- és pergető horgász. A természet és a horgászat iránti szeretetét édesapjának köszönheti, aki a 80-as évek elején vitte magával első pecáira. Kezdetben folyó- és állóvizi úszós technikákkal kergette a halakat, később fenekező módszerek mellett megismerkedett a pergetéssel, amit azóta is gyakorol, ha lehetősége adódik rá. 2000-res évek közepétől a műlegyezés központi helyet foglal el életében. Specialitása a folyóvizi horgászat.

Finomszerelékes, és pergető horgász, 40 év külföldi, és magyar horgásztapasztalattal. Specialitása a match, slider, bolognai, és hosszúelőkés feeder technikák.

Brenner Dániel

A FishingWorld Horgászáruház mottója: PONTYHORGÁSZAT FELSŐFOKON.

Hagyj megjegyzést

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To top