FishingWorld Team és barátai a Don Carp Lake tavon.

Már a 4. NBBH-en elhatároztuk a mellettünk versenyző csapattal, hogy ebben az évben még összejövünk valahol egy közös pecára.

A kiszemelt hely a Don Carp Lake lett, ahol barátainkkal egy közel 72 órás horgászaton vehettünk részt ezen a „szép” november végi hétvégén.

A túra elég döcögősen indult, kapás szempontjából és helyek elfoglalása miatt is. Aztán, ahogy az lenni szokott, minden szép lassan kialakult és a végére sikerült pár szép halat is fogni. Bójáink lerakásakor, látva a radar képernyőjén az 5Celsius fokos vízet, nem készültünk eget rengető fogásokra. Inkább egy jó hangulatú baráti beszélgetéssel fűszerezett kikapcsolódást tűztünk ki magunk elé.

Az első 24 órában nem sikerült a merítőhálóinkat bevizezni, majd taktikát és csalikat váltva szerencsére tudtunk pár képet készíteni bajszos barátainkkal.

 

20161126_210354

 

15170786_1173106586058177_5426283052740597892_n

 

2016-11-27-08-06-50

 

To top