Bányatavi óriás Hejőkeresztúrról

Tavaly szeptemberben jártunk először a Carp&Carpon, a 38 hektáros, több, mint 50 éves bányatavon. A tó hatalmas, érintetlen halakat rejt, amiket a helyenként 10-15 méteres mélységek miatt nem könnyű megtalálni. Sok apró részletnek kellett a helyére kerülnie, hogy végül 22 kg feletti ponttyal is legyen lehetőségünk fényképezkedni.

Az első horgászat kapás nélkül telt. Mostani ismereteink szerint nyilvánvaló, hogy a bojli, amit akkor ajánlottak nekünk, ezen a vízen nem is működhetett volna jól. Annak ellenére, hogy már voltak híreink arról, mivel fogtak jobb halakat itt, a gyártó érthetetlen módon két másik típusra beszélt rá minket. A mi akkori tudásunk pedig csak arra volt elég, hogy megbízzunk abban, amit mond.

Majd’ fél évvel később, az idén februárban megrendezett FeHoVa kiállításon sétálgatva az egyik pult előtt egy furcsa táblázatra lettem figyelmes. A táblázatot már korábban is láttam, és anélkül, hogy a részletekre kíváncsi lettem volna, egy jót mosolyogva túlléptem rajta. A halak hidegfrontban epret esznek, melegfrontban pedig májat… hát persze – gondoltam. Ha már belebotlottam a táblázatba, fel is tettem a pult mögött álló fiatalembernek a provokatívnak szánt kérdéseimet. Jávorka Dani bojlis írásaiból már olvastam néhányat, de az általa gyártott csalival, és a mögötte húzódó elméletekkel még nem találkoztam. A kérdésekből hosszú beszélgetés lett, és miközben a nagyobbik fiunk az összes műcsalival kipróbálta a célbadobást, és a kisebbik is rohant három kört a pavilonban, a család szép lassan felsorakozott mögöttem a beszélgetés végét várva, előttem pedig egy logikusnak tűnő rendszer kezdett kirajzolódni. A gyors elköszönés közben abban maradtunk, hogy a Tavaszi Horgászshow-n vásárolok is néhány csomag bojlit, melyet a március- áprilisi horgászatokon ki tudunk próbálni.

Az Abiotic csalik megismerése, és a tudatosabb horgászat már év közben is szebb fogásokat eredményezett. Értékes tapasztalatokkal gazdagodva, és önbizalommal telve döntöttünk úgy nyár elején, hogy augusztus végén visszatérünk a tavalyi betli miatt mumusnak számító hejőkeresztúri Carp&Carpra.

A tó természetes táplálékban gazdag, vízutánpótlását a Bükkből érkező karsztvíz biztosítja, pH-ja a semleges és az enyhén lúgos értékek között mozog, így a horgászatra magasabb szénhidráttartalmú bojlikkal készültünk. A horgászhelyeket úgy választottuk meg, hogy 3-4 méter mélyen púpokat bójákkal jelöltünk meg, és a szerelékeket a tőlünk távolabb eső lejtőre, maximum 4,5 méter mélységbe raktuk le. Miután mind a négy szerelék a helyére került, kényelembe helyeztük magunkat, és vártuk az első jelentkezőt.

Az első 24 óra eseménytelenül telt. Ez a jelenség már ismerős volt, de sokat keseregni nem volt időnk, mert megszólalt Andi jelzője, mégpedig egy igen határozott, húzós kapás kíséretében. Izgatottan indultunk a csónak felé, de a bot a ráemelést követően vészjóslóan könnyebbült meg. A főzsinór úgy szakadt el, mint a cérna, a bottól kb. 10 méterre, vízközt, valószínűleg volt rajta egy sérülés, amit nem vettünk észre. Kettős érzés lett úrrá rajtunk. Egyrészt sikerült kapást elérnünk ezen a gyönyörű, ám nehéz vízen, másrészt rettentő bosszúsak voltunk a hiba miatt. A főzsinór átvizsgálása után új szereléket kötöttünk, majd újabb várakozás következett. Az egyik szerelékemet a partmenti törésen helyeztem el, ennek már este kerestem mintegy 80 méterrel beljebb egy másik helyet, amit H-bójával meg is jelöltem, de a szereléket még nem helyeztem át, reggelig kapott esélyt ott, ahol volt. A következő 24 órában igazán kicsi pontyocskák jelezték jelenlétüket. Délután fél 1 körül mondtam Andinak, hogy tegnap ilyenkor volt kapásunk, és ahogy ez a mondat elhagyta a számat, a reggel óta új helyen lévő cuccom jelzője visítani kezdett. Óvatos ráemelés után úgy éreztem, mint ha betonba akadtam volna, gyorsan csónakba pattantunk, és már indultunk is a hal felé. Amikor fölé értünk, mintegy negyed órás kőkemény fárasztás következett. A víz annyira tiszta, hogy a halat méterekkel a felszín alatt pillantottam meg először. Hatalmas volt, bár tudtam, hogy a víz felnagyítja, így jobb, ha a merítőben veszem alaposabban szemügyre. Fáradni látszott. Egyre feljebb tudtam húzni, míg végül sikerült megmeríteni. Végre! Halat fogtunk a Carp&Carpon.

15kg felettinek saccoltam, a mérleg végül 16,32 kg-nál állt meg

Míg Andi a kicsiket kergette, nekem egy 9 kg feletti nyurga érkezett másnap ugyanonnan

 

Az utolsó nap reggelén Andi kitalálta, hogy a hátralévő pár órára keressünk egy új helyet a szerelékének, az eddig horgászott helyeknél beljebb. Hazaindulás előtt, az utolsó pillanatban innen érkezett neki egy 5kg körüli pikkelyes. A halban nem is a mérete volt az igazán érdekes, hanem hogy néhány órán belül kapást tudtunk elérni egy teljesen új helyen, az eddigiektől legalább 50 méter távolságra. Az élménytől lelkesedve még hazafelé az autóban eldöntöttük, hogy amilyen hamar csak lehet, megint eljövünk.

A hal, ami a motivációt adta a következő látogatáshoz

 

A következő pecát 72 órásra terveztük, és szeptember végén kerítettünk rá sort. Tudtunk helyeket, amik ígéretesnek tűntek, vagy adtak is jobb halakat. Tudtuk, hogy melyik csalival kell készülnünk. Azt pedig csak reméltük, hogy a tó ismét megajándékoz érintetlen kincseivel.

Sokat vártunk a már bizonyított Abiotic gesztenyés bojlitól, és a korábban megtalált helyektől

 

A csaliról annyit érdemes tudni, hogy kifejezetten erre a horgászatra csináltattuk zsákos kiszerelésben, a “gyári” receptnél keményebbre, kevésbé attraktívra, a fele 24mm-es, a fele 30mm-es. Így is nehéz volt vele szelektálni, de a megfelelő taktika végül meghozta gyümölcsét.

Becuccolás után dőlőbójákat helyeztem el a meghorgászni kívánt területek magasabb pontjain, Andi eközben a háznál szerelte össze a bottartót és a botokat. Késő délután volt, mire minden a helyére került, és az első éjszaka, ahogy korábban is, kapás nélkül telt. Reggel nyolckor óra helyett egy tréfás kedvű 2 nyaras pontyocska ébresztett minket. Legalább 0 nem lesz a vége, gondoltuk. Andi a 24mm-es bojlit 30-asra cserélte, de azzal is csak hasonló méretű halakat sikerült fognia. Délután öt óra körül fogtam az első nagyobb halat, egy gyönyörű mintázatú, közel 10 kg-os pikkelyest.

Amikor a szépség többet ér a kilóknál

 

Azt figyeltük meg, hogy a 4 botból csak az egyiken jöttek folyamatosan a kicsik, a másikon egy kapás volt, de az szebb hal, a többihez pedig nem nyúltak. Este azon agyaltunk, hogyan lehetne csali- és helyváltás nélkül nagyobb halat horogra csalni. Horgász ismerőseinktől ötleteket gyűjtve a következőt raktuk össze: egy 3,5 méterről 5,2 méterig tartó törés aljára helyeztük el Andi szerelékét kb. 200 gramm bojlival etetve, melyben vegyesen volt 24-es, félbevágott 30-as, és 30-as golyó is. A 3,5 méteres púpot, ami a törés aljától 6-8 méterre volt, majd’ 1 kg kisebb szénhidráttartalmú bojlival szórtuk meg. Először egy szem 30-as volt a csali. Erre a 2-3 nyaras pontyoknál valamivel nagyobb példány érkezett. Így még nem volt tökéletes a dolog. A 30-as bojlit Andi dupla 24-re cserélte, így tértünk nyugovóra. Az éjszaka csendben telt, de hajnal 4-kor komótos csipogásra ébredtünk. A házból kilépve sötétség és köd fogadott minket, így szálltunk csónakba. A szél csomókban hordta a hínárt a zsinórunkra, míg a hal felé mentünk, ezt szedegettem róla. Beértünk a tó közepére, az orsón már az előtét volt. Megnyugodtunk. A hal lassan mozgott, és Andi mondta, hogy iszonyat erővel próbál a mélyben maradni. Nem értettem, hogy miért nem húzza már feljebb. Nem is gondoltam bele, hogy mivel lehet dolgunk. A sötétben a víz alatt nem sokat láttam belőle, de amikor a merítőben megpillantottam a hátát, nem hittem a szememnek. Partra vittük, és a bölcsőbe emeltük. A hely, amiért visszatértünk, a hely, ahonnan egész nap a kicsik jöttek, hatalmas halat adott!

22,5 kg – a szájában horog okozta korábbi sérülés nem volt

 

A nagy fogás után Ernővel, a tógazdával beszélgetve Andi említette, hogy már csak egy nagy koit szeretne fogni, a tóba ugyanis 8-10 évvel ezelőtt komolyabb mennyiséget helyeztek belőlük tenyérnyi méretben. Ők mára 6-12 kg közöttire nőttek, és képet is láttunk már néhányukról. Ernő egy wakeboard pályán belüli helyet javasolt, mivel a pálya a borús időnek köszönhetően éppen állt, és szerinte a koik nagy része azon a területen jár. Mire sikerült egy 24-es gesztenyét bevinni egy jónak vélt törésre, kisütött a nap, és hangos dudaszó jelezte, hogy a pályát üzembe helyezték. Sebaj, a zsinórunk ellesz alatta, de fárasztani nem fogunk tudni bemenni, a pálya mellől kell kivarázsolni a halat.

A szerelék

 

1-1 boton Trabucco S-Force 0,26-os főzsinórt használunk, Tapered Leaderrel összekötve. A tapered vastag részéhez kötünk 20 méter PB Products Ghost Butterfly 27lb előtétet. Így elkerüljük, hogy a 0,26-os főzsinór egyből a jóval erősebb fluorocarbonnal legyen összekötve, és ez a csomó a leggyengébb láncszem legyen. Ezek lágyabb botok, velük horgásztuk a közelebbi helyeket.

A másik két boton 0,30-as Trabucco XPS Long Cast Fluo (a fémdobozos, narancssárga) szintén Tapered Leaderrel összekötve, itt fontos, hogy a tapered vékonyabb végéből előbb vágjunk le kb. 3 métert, hogy 0,30-as a 0,30-assal legyen összekötve. A tapered másik végéhez 40 méter PB Products Shield 45lb kopásálló monofil előtét kerül.

Az előtét végére kb. fél méter gubancgátló csövet húzunk, ólomklipsszel. Ez nem csak a hosszas süllyedés alatt kialakuló gubanctól véd, hanem a szákba került halak úszóiban sem fogunk még csak véletlenül sem kárt tenni. Az előke minden esetben 15lb Prologic Viper Ultrasoft, 20 cm hosszban, 4-es horoggal, a csali a horogtól 2-3 cm-re elengedve.

A koncentrált etetést a nagy mélységek miatt PVA csomagokkal oldottuk meg, melyek 2-300 gramm bojlit tartalmaztak

 

Két órát kellett várni a következő kapásra, de ezúttal Andi másik botja füstölt, olyan vehemensen húzta, hogy a nyeletőfék üveghangon szólva adta a zsinórt. Természetesen egyből indultunk is utána, ám a bójához érve némi aggodalommal tapasztaltuk, hogy a zsinór egyenesen lefelé áll, a hal pedig mintegy 30 méterrel odébb – erre az előtét hosszából következtettünk. Valamibe leakadtunk 5 méter mélyen, valószínű, hogy egy erősebb hínárköteg lehetett. Andi megfeszítette a damilt, én pedig a csónakból kinyúlva kézzel óvatosan húzni kezdtem. Ilyenkor nincs értelme a bottal erőltetni, mert a legtöbb, amit elérhetünk, hogy kárt teszünk benne. Mivel éreztem, hogy szépen lassan megmozdul lent valami, reménykedni kezdtem. És egyszercsak kiszabadult! Elkezdődhetett a küzdelem a hallal. Ám ekkor megtörtént, amit nagyon nem szerettünk volna, a part felől a kapásjelző hangját hallottuk, természetesen a pálya alá behúzott bot volt az. Szákolás után a tükröst kivittük a bölcsőbe. Gyors fotó, és a fertőtlenítést követően visszanyerte szabadságát, így indulhattunk is a másikhoz. A fárasztás a pálya mellett állva, időnként a wakeboardos sporival farkasszemet nézve zajlott, persze nagyon vigyáztunk, hogy ne kerüljünk veszélyes közelségbe. A halunk makacs volt és erős. Gyorsan mozgott, így maximum 10-12 kilósra számítottam. Mire szákba került, Andi is rendesen elfáradt, de a mesés színekben pompázó nyurga bőven kárpótolta őt ezért.

Dupla kapás – 12,2 kg és 11,4 kg

 

Másnap délelőtt az én egyik botomat húztuk be a pálya alá, pár óra múlva pedig vendégül láthattam egy hasonló pikkelyest. Ekkor a pálya nem üzemelt, így az előző napinál kevesebb izgalommal, de legalább annyi küzdelemmel telt a fárasztás.

Végül, de nem utolsósorban – 11,5 kg

 

Boldogan, elégedetten csomagoltunk össze, és bőven maradt még célunk Hejőn, jövőre visszatérünk!