A Ráckevei Dunán jártunk
Régi vágya volt a FishingWorld csapatának, hogy pár napot a Ráckevei Duna partján horgászhasson. Hosszas hely és szabadidő egyeztetés után egy igéretes helyen kezdhettük el a horgászatot. Szeretjük a természetes vizeteket, de a hely minden képzeletünket felülmúlta. Nem volt kérdés, hogy ott helyezzük el bójáinkat, ahol az adott helyen horgászók is előszerettel keresik a nagy halakat. Természetesen raddarral és tapogatóruddal mi is alaposan feltérképeztük a terepet.
Kizárólag bojlival próbáltuk intenzivebb táplálkozásra bírni a halakat. Sajnos ez első éjszaka nem sikerült. A kora reggeli órákban csak egy balint sikerült a horgunkra csalni, aki vagy vegetáriánus szeretett volna lenni, vagy valamit nagyon elnézett.
A második éjszaka is komolyabb érdeklődés nélkül telt el. Aztán valami hirtelen megváltozott. Éjfél körül lassú csippanások jelezték, hogy valaki érdeklődik a csalink iránt, majd folyamatos húzással meg is lódult. Fárasztás közben érezhető volt, hogy darabosabb jelentkezővel van dolgunk. A merítőben látszott, hogy több lesz mint 10 kiló. Gyorsan pontyzsákba raktuk a reggeli fényképzésig és mérlegelésig. Újra húztuk a szereléket, egy újabb kapás reményében. Amint visszaértünk a stégünkhöz, az alig visszavitt csalizott botunkon, folyamatos orsó kattogás és kapásjelző sípolás tudatta, hogy valakinek újfent megizlett a csalink. Legnagyobb bátunkra, a zsinórunk nem bírta a nádba elbújni akaró hal kirohanásait, így nem tudtunk közelebbi kontaktust teremteni vele, pedig Ő sem a kisebbek közül való volt. Hajnalban újabb kapás jelentkezett, amit most sem tudtunk halra beváltani. Ekkor a horogelőkénk adta fel a küzdelmet.
Reggel lemértük a pontyzsákban pihenő halat és örömmel vettük tudomásul, hogy egy gyönyörű, 14,68 kilós példányt kell majd fényképezés után visszaengednünk.
Az utolsó éjszakánk egy 4 kilós ponty kifogásával kezdődött, de utána már hagytak pihenni benünket barátaink.
Az utolsó nap reggelét ismét balin fárasztással kezdtük.
Pakolás közben, fényes nappal , még két kapással ajándékozott meg a Kis-Duna. Az egyiket a kagylópad, a másikat a nád hiusította meg, pedig mindent elkövettünk, hogy egy szép fényképet sikerüljön még készíteni. Ez most nem jött össze.
A hely varázsa és a kapitális halak reménye, arra ösztönöz minket, hogy hamarosan visszatérjük ide.
