4. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny

A FishingWorld Team nagy várakozással és izgalommal készült a 2016. Október 1-8-ig tartó 4. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászversenyre amelyen, mint a verseny egyik támogatójaként vehettünk részt. A csapat minden tagjának a Balaton kedvenc horgászvize és nem is először vettünk részt ezen a megmérettetésen.
A taktikát és fontos dolgokat már hónapokkal előtte többször átbeszéltük, egyetlen apró tényezőt nem sikerült előre pontosítani, mégpedig a leendő helyünket. Titkon bíztunk benne, hogy a Nyugati-medence északi partjára sikerül majd a sorsolás után elhelyezkedni. A látványos és színvonalas megnyitó és sorsolás (ami nagyon sok ideig tartott) sajnos pont az ellenkezőjével „ajándékozott” meg minket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sikerült a Déli-parton lévő Fonyódi Árpád Strand végén lévő 72-es helyet húznunk. Örömünk nem volt felhőtlen, mondhatnám egy kicsit lelombozódtunk. – Így utólag, nem is kicsit. –
Mindenféle gondolatokkal a fejünkben elindultunk leendő egy hetes otthonunk irányába. Délután 13 óra környékén jártunk már az időben és várt még ránk közel más-félórás út. Ez csak abból szempontból volt fontos, hogy a verseny kezdő időpontja 16.00 óra volt. Akkor azzal még nem számoltunk, hogy a GPS koordináták által megadott helyre legalább 5 csapat összegyűlt és sajnos a valamikor kitűzött helyeknek nyoma sem volt. Mindenki eszeveszett telefonálgatásba és rohangálásba kezdett, a verseny kezdete pedig vészesen közeledett. Az Északi-parton már mindenki élesíthette a botjait, mi még sehol nem tartottunk. Végre meglettek a pontos helyek és mi is nekiállhattunk a kipakolásnak. Közben kiderült, hogy egy csapat nem érkezett meg és véletlenül pont a mellettünk lévő helyet hagyták ki emiatt a szervezők. Véletlenül?

Pakolás alatt a „Helyierők” is elkezdtek szállingózni és beszélgetésbe egyelődve, a következő párbeszéd zajlott le közöttünk:
Helyi: – Mit fognak itt csinálni?
Mi: – Versenyezni fogunk, halat szeretnénk fogni.
Helyi:- Aha. Halat? Itt?!

A szokásos és többször végrehajtott rutinos munkával is beletelt nem kevés időbe mire vízre szállhattunk. Mondanom sem kell a verseny már javában elkezdődött hivatalosan is. De ez volt a legkevesebb, mert amit a radarok képernyőjén és a tapogató rudak végén tapasztaltunk azt a legrémesebb rémálmomban sem kívántam átélni. Nagyon nem részletezném, de 400+X méteren már nagyon komoly 110cm-es „vízmélység” és a beton kemény homok meghorgászása várt ránk. Az hamar megvilágosodott bennem, hogy a régi és új „bébéelcék” dobjaira felcsévélt zsinórok is karcsúak lesznek ide.

Sötét éjszaka lett, amikor végeztünk a bóják elhelyezésével és az alapozó etetéssel, valamint a csalijaink is nagyjából a helyükre kerültek.

 

 

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az idő legalább kegyes volt hozzánk, szinte szélcsendes időben tudtunk behúzgálni, bár így is beletelt röpke másfél órába, mire a 6 boton lévő végszerelékeket elhelyeztük.

 

 

 

 

Mire a táborunk kialakításával is végeztünk, már a hajnal is kezdte szárnyait bontogatni.

Vasárnap délig tartott az időjárás kegyessége, akkor szinte a semmiből feltámadt az Észak-nyugati szél, ugyan ekkor még változó intenzitással, így volt részünk ilyen gyönyörű látványban is este felé.

 

 

Sajnos ez az állapot is elmúlt kedd délutánra és nyakunkba kaptunk egy igazi kellemetlen időjárást, ami legkevesebb 60-80km/órás széllökésekkel kápráztatott el minket szemből.

 

 

Amikor nem volt 2. fokú viharjelzés, minden tőlünk telhetőt megtéve próbáltunk horgászni. Iszonyatos energiát belefektetve cseréltük csalijainkat és próbáltuk pótolni az etetésünket. Mivel vezetékes áramot a kezdeti ígéret ellenére sem sikerült biztosítani a szervezőknek, akkumulátorainkat és más elektromos eszközeinket aggregátorról voltunk kénytelek tölteni. Soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen frekventált helyen lévő nyaralóövezetben még komoly összegeket felajánlva sem tudunk áramot szerezni egyetlen egy ott élő, vagy a vállalkozását ott üzemeltető embertől. A szomszéd csapatnak sikerült majdnem 3 havi villanyszámla áráért áramvételi lehetőséget vásárolnia az egy hétre. Nekünk sajnos ez sem sikerült. Aki tudja, hogy ilyen távolságra horgászni milyen akkumulátor használattal jár, az tisztában van vele, hogy ez létszükséglet.

 

 

A napok gyorsan teltek, folyamatosan róttuk a köröket a Nagyvízen és elég sokszor a vízben is (már amikor be lehetett menni), de az első halunk csak nem akart jelentkezni.

 

Csütörtök dél is elmúlt, amikor Józsi legtávolabbi botjának kapásjelzője folyamatosan kezdett szólni. Pont a botoknál voltunk Sanyival és az első pillanatban mozdulni sem tudtunk a meglepetéstől. Persze hamar túltettük magunkat a kezdeti sokkon és felemeltem a botot. Nem sok mindent lehetett érezni a zsinór másik végéből. Gyorsan csónakba pattantunk Sanyival és folyamatosan visszanyerve a zsinórt száguldottunk a vízen befelé. Furcsa volt, mert hol éreztem ellenállást, hol nem, de rendületlenül mentünk a zsinór vége felé. Talán 30 méter lehetett a damilból hátra, amikor nagyjából biztos voltam benne, hogy hal van a horgon. A méretéről lövésem sem volt még akkor, de pár pillanat múlva láttunk egy farokuszonyt kiemelkedni a vízből. Az adrenalin az egekbe szökött. Fogtam már életemben pár nagyobbacska halat, de ilyen érzésben talán a kezdeti első pár nagy halnál volt részem. Kezem lábam reszketett, hogy ennyi nap után legalább ez az egy mérlegelhető hal meglegyen, bármekkora is. Amikor végre közelebb tudtuk csalni a csónakhoz, még akkor sem tudtuk megsaccolni mekkora valójában. Közben a hullámokkal is erősen kellett küzdenünk. Zsibbadt a kezem az izgalomtól és a hal még mindig nem volt a merítőben, de már látszott, hogy 10 kiló feletti lehet. A hullámok a szemembe fröcskölték a kellemesen hűs balatoni vizet, de abban a pillanatban ez valahogy nem zavart. Végre sikerült megszákolni és éreztük a súlyán, hogy ez bizony jócskán tíz fölötti lesz. Ahogy kifelé tartottunk, csak nem akart szűnni az izgalom, de a boldogságunk leírhatatlan volt. Csak akkor nyugodtam meg valamelyest, amikor egy gyors mérlegelést követően, végre beletehettük a pontyzsákba.

 

 

 

A hivatalos mérlegelés 13,350 kg állapított meg a hal súlyának, amivel bekerültünk az akkori középmezőnybe.

 

 

Sikerült visszanyernünk az önbizalmunkat és elszántan tettük tovább a dolgunkat. Tudtuk, hogy nagyon sok csapatnak még nem is sikerült mérlegelhető halat fognia, ezért még egy hallal akár a mezőny első harmadába is felkerülhetnénk.
Az utolsó előtti nap estéjén már elkezdtük a nem használt felszereléseinket elpakolni. Másnap korán botjainkat és a bójáinkat még bennhagyva eszeveszett táborbontásba kezdtünk. Délre kellett volna a szemközti parton található, közel másfél órás útra lévő Révfülöpre beérkeznünk úgy, hogy 9 óráig tartott a verseny. Mondanom sem kell, hogy délben még sehol nem tartottunk a pakolással, így sajnos a záró ceremóniáról lemaradtunk.
Maga a verseny pár apró hiányosságtól eltekintve, nem volt rossz. Fel is voltunk készülve szinte minden lehetőségre az elején, de azt nem gondoltuk legvadabb rémálmunkban sem, hogy ilyen helyre sikerül kerülnünk. Biztos jobb lett volna az Északi parton 80 méterre dobálva horgászni, de most „ezt dobta gép”, és így kellett helytállnunk! Részünkről mindent meg is tettünk ennek érdekében, sokszor erőnkön felül is. A 80 induló csapatból az 50. helyen zártuk a versenyt.

Nagyon sok tapasztalatot és új ismeret szerezve, természetesen jövőre újra végigcsináljuk!

Köszönjük a FISHINGWORLD HORGÁSZÁRUHÁZNAK a támogatást!